Zöld szálloda - Hotel Palota

Zöld szálloda

Kedves Vendégeink!

Szállodánk 2011 óta több alkalommal is elnyerte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által kiírt pályázaton a “Zöld Szálloda” címet.

Az alábbiakban szeretnénk megismertetni Önökkel azokat az erőfeszítéseinket, amelyeket a környezetterhelés csökkentése és az energiahatékony működés érdekében teszünk.

Célunk egyértelműen megfogalmazott: lehetőségeinkhez mérten, legjobb tudásunknak megfelelően igyekszünk a Nemzeti Értéktárban szereplő örökségvédett szállodaingatlan minél korszerűbb, ugyanakkor értékőrző fejlesztésére és karbantartására, fenntartható üzemeltetésére, ezáltal pedig minőségi szolgáltatások nyújtására vendégeink mai igényeihez illeszkedő elvárásainak megfelelően, történelmi – nosztalgikus hangulattal fűszerezve, összetartó és összehangolt rutinos csapatmunka szorgalmával megtámogatva.

Kérjük Önöket is, hogy amennyiben tehetik járuljanak hozzá Önök is a környezetterhelés csökkentéséhez az alábbi javaslatok figyelembevételével:

  1. Akasztón, fogason hagyott törölközőket nem cseréljük ki, mert úgy vesszük, hogy még egyszer használni fogják, így csökkenthető a mosás által okozott környezetterhelés.
  2. Büféasztalos főétkezés esetén kérjük csak annyi ételt szedjenek maguknak, amit biztosan elfogyasztanak. Legyenek partnereink az élelmiszerpazarlás megfékezésében!
  3. Szállodai szobája elhagyásakor kérjük áramtalanítsa szobáját a kulcskártya eltávolításával!
  4. Lillafüred bővelkedik természeti szépségekben. Ajánljuk figyelmükbe a környéken található, környezetkímélő közlekedési eszközöket (erdei kisvonat és libegő), valamint szervezett túráinkat, melyekkel felfedezhető a környék szépsége.
  5. A bükki erdőkbe szervezett kirándulások, vezetett túrák során kérjük figyeljenek az erdők védelmére, az összegyűlt szemetet kérjük ne hagyják az erdőben!
  6. A szobahőmérséklet optimalizálása érdekében az ablakok zárva tartása segít a légkondicionálás, illetve fűtés hatékonyságának növelésében, így a hűtésre/fűtésre fordított energia valóban eléri felhasználásának célját.
  7. Kérjük, amennyiben nincs szükségük a papír alapú számlára, kérjék online számlánkat.

Szállodánk által hozott intézkedések:

  1. Hőszivattyús üzemelés a felújított új szárnyban: egy wellness hotel általánosságban nagy energia felhasználású, pazarló üzem, gondoljunk csak a szaunák, gőzgépek, fűtött medencék, légkondicionálók, nagykonyhai gépek és a nagy mennyiségű háztartási melegvíz energia igényére. A hőszivattyú hatékonyan tudja ezt a költséges, magas energiafelhasználású problémát megoldani. A hőszivattyú A+++ energia hatékonysággal fűt és közben a hideget pedig melléktermékként ingyen termeli meg. A felújított szobák hőmérsékletszabályozását központilag vezérelhető, egyedi fan coil berendezések biztosítják. Célunk, hogy minél előbb folytathassuk ezen fejlesztésünket az ingatlan további részein is.
  2. A korábbi években a szálloda fűtését és melegvíz ellátottságát két nagyteljesítményű kazán biztosította, mely szűkös mozgásteret biztosított a nagy alapterületű és számos emeletből álló ingatlan optimalizált működésére. A hatékonyabb működés érdekében több kisebb teljesítményű kondenzációs kazán került kiépítésre a szállodában, mely lehetővé teszi a gázszolgáltatás szükséges mértékű és szabályozható igénybevételét, mellyel elkerülhetővé  vált egyes épületrészek túlfűtése és ezáltal egy jóval energiahatékonyabb üzemeltetés megvalósulása.  Egy kapcsoló segítségével a fűtés illetve melegvíz szolgáltatás – igény esetén – megoldható a hőszivattyú bevonásával is, mely lehetőséget teremt arra, hogy az éppen aktuális áram illetve gáz díjtételek figyelembevételével dönthessünk mely energiatípus biztosítsa a ház működéséhez szükséges energiát.
  3. Tárgyalásokat folytatunk elektromos töltőállomás kialakítása érdekében, melynek előkészítését már meg is kezdtük a felújított parkoló területén kihelyezett megfelelő áramvételi lehetőség kiépítésével.
  4. Az évek folyamán a világítási rendszereket teljes mértékben kicseréltük LED technológiára, ezzel jelentős fogyasztás csökkenést és felesleges hőtermelés megszüntetését értük el.
  5. Fázisjavítónkat rendszeresen karban tartjuk, hogy ne legyen meddő energiafogyasztásunk.
  6. A szálloda működése során keletkező hulladékot szelektáljuk, külön konténerekbe gyűjtjük, mely teljes mennyiségben elszállításra kerül a szálloda területéről. Ugyancsak beszerzésre került egy hulladéktömörítő gép is, mellyel csökkentjük a szemét térfogatát.
  7. Az irodai munka során keletkező kiürült nyomtatópatronokat, tónereket összegyűjtjük, majd átadjuk erre specializálódott szerződéses partnereknek, melyek elvégzik az újra hasznosításukat. Külön szállíttatjuk el az elhasználódott elemeket, akkumulátorokat, illetve a kiégett fénycsöveket és izzókat.
  8. A zöldségeket, húsféléket, sajtokat egy régióból származó partnerektől szerezzük be. Minden konyhai alapanyagunk beszerzésénél arra törekszünk, hogy hazai áruból tudjunk dolgozni és hogy minél közelebbről szerezzük be a termékeket, minimálisra csökkentve a szállítás környezetterhelését.
  9. Tisztítószereink egy része már Ecolabel-lel rendelkezik, mely garantálja, hogy foszfátot, nikkelt nem tartalmaznak a termékek és nem okoznak bőrirritációt vagy allergiát.
  10. A nyomtatott dokumentum mennyiség csökkentése érdekében bevezettük online check in szolgáltatásunkat valamint online számlát alkalmazunk, vagyis alapesetben emailben küldjük el a számlát, csak  vendégeink kifejezett kérésére kerül nyomtatásra, csökkentve ezzel a felhasznált papír mennyiségét.  Nyomtatott vendégtájékoztatók kihelyezése helyett előnyben részesítjük a QR kódos tájékoztatókatétlapokat,  illetve a közösségi helyiségekben található kivetítőkön és led falon olvashatók aktuális információk szállodánkról.  Vendégeink körében nagyon kedvelt új vívmány a szállodai háznéző túránk QR kódos verziója, ahol vendégeink teljesen önállóan, különböző szállodán belüli állomáspontokra telepített QR kódok segítségével, mobil telefonjukon keresztül gyönyörködhetnek archív videókban és fotókban, valamint megismerkedhetnek szállodánk történetével.
  11. A történelmi épület biztos támpontot és menedéket nyújt a védett molnárfecskék kolóniájának is, melyek évről évre visszatérő vendégeink. A fészkeket alátámasztó tálcákkal igyekszünk óvni-védeni.
  12. Hosszú évek óta fennálló együttműködés fűz bennünket a szálloda közvetlen környezetében található Függőkert fenntartójához, melynek kertészeti munkáit havi rendszerességgel támogatjuk.
  13. A vendégforgalomból már kivont textíliákkal, bútorokkal igyekszünk támogatni a környéken található állatvédő szervezetek és nagycsaládosokat, rászorulókat támogató alapítványok munkáját.

 

„ Nem nekünk kell megváltoztatni a világot. A világ szédületes sebességgel változik és egyetlen dolgunk van csupán: eldönteni, hogy ebben a változásban melyik oldalra állunk „

Lányi András

Megéri itt foglalni!
Legjobb ár garancia és azonnali visszaigazolás
20% éttermi kedvezmény kupon
Kedvezményes jegyek a környék attrakcióihoz
Azonnali instant átutalásos és bankkártyás fizetés
Csak itt elérhető szobatípusok
Kiegészítő szolgáltatások és szobai bekészítések
Részvételi lehetőség a szálloda saját HŰSÉGPROGRAMJÁBA